Terelésről általában
Hogyan kezdődött...
1998-ban kezdte el a hobbi célú tereléssel való foglalkozást néhány lelkes, magyar pásztorkutya tenyésztő, akik tudatában voltak annak, hogy szívünknek kedves terelő fajtáinkat az egyéb hasonló küllemű fajtától leginkább agya és terelőképessége különbözteti meg. Érdemes tehát odafigyelni erre is!
Elkezdték a terelőversenyek és ösztönpróbák rendezését, nem hiába! Rengeteg kutya, aki addig város közepén élt és sosem látott birkát (talán csak a tévében...), mégis mind tudta rögtön, mit kell kezdenie egy falkányi birkával.
Ezek a képességvizsgálatok, ahogy akkor elnevezték: ösztönpróbák nagyon jól tükrözték a fajtában még mindig rejlő képességeket. Szerepük a wesen megőrzésében még ha nagyon lassan is, de egyre nagyobb hangsúlyt kapott a tenyésztők körében.
Remélem, hogy a tendencia folytatódik, és a küllem mellett a munkaképesség és a hozzá elengedhetetlenül szükséges mentális képességek, stabil idegrerndszer, egészséges anatómiai felépítés legalább annyira fontos helyet foglal majd el, mint egy-nagyobb kiállítási eredmény. Csak így lehet kerek egész ez a mi rendkívül sok értékkel rendelkező fajtánk, a pumi.
Terelés régen és ma
Hagyományok szerepe a mai terelésben
Mai kutyáink munkastílusa, temperamentuma a pásztorok évszázados szelektálásának eredménye. Ez apáról fiúra szállva vált hagyománnyá. Ez a szelekció olyan feladatok megoldására irányult, melyek a Kárpát-medence sajátosságaira épülnek. Nem voltak óriási egybefüggő legelők, inkább több kisebb, melyekhez erdők, mezőgazdasági területek közt keskeny utakon, nadrágszíj parcellákon át vezetett az út. Itt kellett áthajtani 100-200 szürkét, vagy épp 1000-1500 birkát anélkül, hogy a különböző tulajdonú területeken kárt okozzon a jószág. Ez embert próbáló feladat volt.
Ehhez gyors, temperamentumos, határozott, és önálló feladatok megoldására képes kutya kellett. Olyan, amelyik tökéletes helyzetfelismerő képességgel, döntési készséggel rendelkezik, s erős megfelelésvágya miatt jól is dönt. Nem fél a jószághoz közel menni, ugyanakkor megbízható és a jószágban nem tesz kárt.
Ilyen a pumi.
Radikális volt ez a szelekció, nem maradhatott életben az a kutya pásztor mellett, amelyik nem ilyen volt! Csak ez a szelekciós szempont létezett, küllemmel nem törődtek.
Ma nincs más dolgunk, mint ezt a nem mindennapi adottságot kihasználni s kis körültekintéssel a fajtában megőrizni! A terelés tanítása tulajdonképpen nem más, mint megtanítjuk a kutyának ezen képességeit használni saját elvárásaink szerint. Ezért nagyon érdemes az évszázadok működő hagyományait figyelembe venni!
Pásztorkutya sajátsága
Maga a terelés nagy kihívás mind a pumi, mind a pásztor számára. Régen a pásztorok a legelőre való kihajtáshoz, behajtáshoz, birkák leválogatásához használták kutyáikat. Ha távolabbi legelőkre kellett hajtani a nyájat, csak jól irányítható kutyával lehetett ezt kivitelezni. Kemény feladat volt, ha két búzatábla között keskeny úton kellett áthajtani 500 birkát úgy, hogy a birka ne menjen a számára nagyon vonzó búzába.
Általában a nyáj ment elöl, a pásztor utána s a kutya pedig mindig ott volt, ahol szükség volt rá. Ha a nyájnak fordulnia kellett valamely irányba, a pásztor a nyáj elé küldte a kutyáját, s az befordította a nyáj elejét a kellő irányba. Vagy épp megállította, ha kellett, vagy egyszerűen csak a nyáj mögött hajtott. A legnehezebb feladatot mindig a hídon, vagy patakon áthajtás jelentette. A jószág ugyanis nem szívesen megy át az ilyesfajta, számára ismeretlen akadályon.
Némely gyakorlottabb pumi képes volt a birkanyájból egyesével kiválogatni a kosokat. ( A kosnak más, erőteljesebb szaga van, mint a jerkének, valószínűleg ez alapján válogattak ezek a kutyák.) A terelő munka alapvetően gyűjtésből és hajtásból állt. A gyűjtőmunkára akkor volt szükség, mikor a legelőn szétterülő nyájat a kutyának össze kellett szednie, s visszahajtania a pásztorhoz. Ilyenkor a pásztor és a kutya között volt a nyáj. Hajtásban elöl ment a jószág, utána a kutya és végül ballagott a pásztor, aki küldte a kutyát, ha kellett. Az út mellett hajtás is a mindennapos feladatok közé tartozott korábban. A kutyának egyedül kellett tartania a birkákat a felezővonal mellett, nehogy elfoglalják az egész utat. Irányítás nélkül a kilógó birkát vissza kellett "tennie" a nyájba, ez volt a szélezés.
Még sorolhatnánk a nehezebbnél nehezebb feladatokat, de talán ez a pár is érzékelteti, hogy egy jó terelőkutya nélkülözhetetlen, és még ma is több ember munkáját helyettesíti a juhászatokban. A sok munkáért cserébe nem kér mást, egy kis szeretetet, de néha ebből keveset kap, habár a jó kutyáját minden pásztor nagy becsben tartja.
A mai hivatásos pásztorok szerint a jó kutya ismervei a következők: dolgozzon éjjel- nappal, hidegben - melegben ha kell. Főleg a meleg ami megviseli a kutyákat, mindet, nem csak a terelőket. A juhászok nem szeretik azt a kutyát amelyik elfekszik az árnyékban és könyörögni kell neki hogy fusson a birka után. Az ilyen kutya nem lesz hosszú életű egy pásztor mellett. Ugasson berekedésig, menjen néha kilométereket is a nyáj után és hajtsa vissza a pásztorhoz egyedül a birkákat. Ha ennek a pár kitételnek a kutya megfelel, akkor megosztja vele a juhász a kenyerét.
Klasszikus balanszoló gyűjtőmunkát az angliai származású border collie végez. Számára a hajtó munka nehezebb feladat. Ösztönösen balanszolva gyűjti a birkát, ami annyit jelent, hogy mindig igyekszik a pásztorhoz képest a nyáj túlsó oldalán elhelyezkedni. Ez a balanszoló gyűjtő munka kicsit más formában a puminál is jelen van, de a pumi kontaktusa a gazdával jóval erősebb, mint a birkával, ezért jobban reagál a gazda irányítására, mint balanszoló ösztönére. A balansz lényege a birka megtartása, ezt a pumi önállóan oldja meg, villámgyorsan körbefutja többször a birkát, ezzel biztosítva, hogy semelyik irányba ne tudjon elmenekülni, "kitörni" a birka. Ezt úgy is szokták nevezni, mint kerítő ösztön. Tulajdonképp ez maga a terelő ösztön, azaz a nyáj megtartásának "kényszere". Ha a kutya bármi mást csinál a birkanyájjal, kiugrat egyet és azt hajtja, vagy "belevágódik" a nyájba és szétzavarja, üldözi őket, akkor már egészen más ösztönökről beszélünk...
Nálunk a Kárpát-medencében a hagyományos hajtó munka az elterjedt, pásztorkutyáink egyaránt könnyedén gyűjtenek és hajtanak. Jellegzetesen különbözik munkastílusuk az un. angol stílusban terelő border collie-tól, vagy az ausztrál kelpietől. Temperamentumosak, villámgyors mozgásúak és nem szívesen tartanak a jószágtól távolságot.
Hagyományos munka
A hagyományos pásztormunkában leginkább előforduló feladat pl. a legelőre való kihajtás, illetve onnét behajtás volt. Mindez 200 szürkemarhával, vagy 1000-1500 birkával nem is olyan egyszerű, főleg, ha elképzlejük, milyen kemény munka ennyi állatot mozgásba hozni, vagy épp megállítani. Ha 1500 birka megindul, olyan tömege és mozgási energiája lesz, mely megállításához igazán kemény, gyors kutya kellett. Ebbe a keménységbe esetenként az is belefért, hogy egy-egy renitens jószágot nevelés célzattal kicsit megrángasson. Ha ezt nem tette, előfordult, hogy a jószág nem tisztelte a kutyát, érezvén hogy az gyenge, és bizony nekifordult a kutyának, azt hamar elzavarta. Vagy gondoljunk csak egy 800 kilós szürkemarhára: aligha hatja meg egy kis ugatós-pattogós nikkelbolha, ha az nem fog keményen!
Ezért ma elvárni tőle, hogy a jószágtól távolságot tartson, elég lehetetlen kérés, eddig még senkinek nem is sikerült. Egy azonban fontos volt akkor is, ma is: indokolatlanul nem téphette a kutya a jószágot.
Előfordult még a pásztorok munkájában a nyájőrzés, vagy a leválogatás, kocsira felhajtás, hídon áthajtás. Ezeke az elemek megtalálhatók a hobbi célú terelésben is, egy-egy feladat formájában.
A hobbi célú terelés és a hagyományos munka közötti legszembetűnőbb különbség a hobbi célú terelésben szokásos kis létszámú, 10-30 birkából álló falka. Ezeket egy tűzről pattant vehemens kutyának jóval nehezebb terelnie, mivel kevésbbé összetartóak, mint egy nagy nyáj, és jelentősen gyorsabban szaladnak. Ám a pumi erre is megtanítható!
A hobbi célú terelésben a terület is jóval kisebb, s nehezebb, mivel ezen a kis területen kell szűken az akadályok között mozgatni a birkákat. Megtalálhatóak benne a hagyományos munka alapvető elemei, mint pl. karámból kihajtás, visszahajtás. A legelők közti haladás megfelelője az akadályok közötti mozgatás. A szűkítő lehet akár a kocsira hajtás, vgay épp a birkaszámlálás megfelelője is.
A hobbi tereléshez a kevésbbé "erőteljes", nyugodtabb kutya talán szerencsésebb. Ez a terelés jóval technikásabb, nehezebb a hagyományos munkánál. Nagy koncentrációt, fegyelmezettséget, gyakorlást és tudást igényel a kutya és gazdája részéről is. A kutyának sokkal több parancsot kell gyors egymásutánban teljesítenie ahhoz, hogy a kis nyáj szépen kanyarogjon az akadályok között. Ez talán kevesbbé igényel önálló munkát a kutyától, mint amikor a 3 km-re lévő legelőről kell egyedül hazahoznia a nyájat.
A hobbi célú és hagyományos terelőmunkára egyaránt igaz az összmunka, vagyis a pásztor segít a kutyájának a munkában jó helyezkedéssel,vagy a jószág pásztorbotos ösztökélésével.
Hobbi célú terelés
A terelés maga nem más, mint a birka egybentartása és engedése valamely meghatározott irányba. Bővebben: A birka menekülő állat lévén mindig azt nézi, merre menekülhet. Tereléskor nem teszünk mást, mint kutya segítségével zárjuk a menekülés irányait, s csak egy meghatározott irányt hagyunk nekik, amerre szeretnénk vinni az állatokat.
Ez egy figyelemre méltóan szép és összetett feladat, hiszen rengeteg fejjel kell gondolkodnunk egyszerre minden pillanatban. A sajátunkkal, a kutyáéval és a falkányi állatéval. Ez kihívást jelent és ma, mikor túlhajszolt világunkban azon gondolkodunk, hogy fárasszuk le otthon unatkozó energiabomba kutyánkat, bátran kijelenthetem: a terelés a leghatékonyabb módja.
Több, mint 10 éve kezdődött az egész hobbi célú terelés egy maroknyi lelkes csapattal. Mára egyre szélesebb körökben kedvelt sporttá, vagy inkább időtöltéssé alakult. Egyre több terelőfajtás ismeri föl ennek nagyszerű oldalát.
Az utóbbi évek folyamán egy erőteljes letisztulási folyamat zajlik a magyarországi terelőversenyek terén, melynek következtében a terelés szabályai, tanítási módjai, vagyis a terelési stílus szétválik fajtákra.
Például egy Magyarországtól teljesen eltérő területi adottságokkal rendelkező országban, mint pl. Anglia, egy merőben más stílusú, teherbírású és vérmérsékletű kutya, a border collie szelektálódott ki.
Természetesen lehetnek átfedések, de könnyen belátható, hogy a mi nadrágszíj parcelláinkon a mi szilaj, félvad állatainkhoz 40 fokos nyári hőségben nem igazán használható egy olyan fajta, mely világ életében 10 fokban dolgozott, s 10-20 m távolságból szinte hasalva, csak erős tekintetével próbál nyomást gyakorolni az állatokra. Sokszor nem is látszana a szomszéd kukoricatáblában...
Vagy gondoljunk a border collie rendkívül erős balansz ösztönére, mely azt jelenti, hogy ösztönösen átmegy hozzánk képest az állatok túloldalára, így zárva el a menekülési utakat és tartva egyben őket. Ezzel azonban ránk tolja a teljes falkát. Ha mondjuk ezek az állatok szilaj szürkemarhák, én biztosan nem lennék hálás kutyám erőteljes balansz ösztönéért!
A pumit pedig nem igazán lehet rábírni arra, hogy nagyon lassan, csak nézve azokat haladjon a jószág körül 20-30 méterre azoktól. Ahogy nő a pumi és a jószág közötti távolság, pontosan úgy, egyenes arányban romlik a kutya és a terelni kívánt állatok közötti kapcsolat, a kutya fokozatosan veszti el érdeklődését, ha nem engedjük közel az állatokhoz, hiszen úgy érzi, innét már nem ura a falkának. Neki fontos a testközelség, hogy minden pillanatban ott lehessen, ha "cselekedni" kell!
A letisztulás eredménye az lett, hogy szép lassan a terelni vágyók rájöttek: minden fajtától azt a legcélszerűbb elvárni, amire hagyományai során szelektálták.
Egy magyar stílusú feladatokkal ellátott versenypálya vázlatos rajza tekinthető meg itt: >>
Terelőösztönpróba
Korábban a magyar pásztorok lényegében teljesítményorientált szempontok alapján szelektáltak, tenyésztettek. Híre ment hamar egy-egy kitűnően dolgozó kutyának. A küllem igazán nem volt fontos, csupán annyira, hogy a kutya szőre ne igényeljen túl sok gondoskodást, ne legyen túl hosszú, hogy a bogáncs és csibirka ne akadjon bele, illetve ha mégis, könnyen kijöjjön. Nem zavarhatta az állatot munka közben. Juhászatokan gyakorta előfordult, hogy a birkával együtt a kutyát is teljesen lenyírták. Megjelenését tekintve heterogén volt a terelő kutya állomány, inkább keveréknek voltak mondhatóak, mint pulinak, mudinak, vagy puminak.
Ma ennek sajnos pont a fordítottját tapasztaljuk: a mai tenyésztők nagyon kevés kivétellel csak küllemre szelektálnak. Ennek már szinte teljesen "áldozatává" vált a puli, de "jó úton" halad a pumi és a mudi is... Napjainkban kezd ugyan már teret hódítani az egészségre való odafigyelés is, de a wesen, az idegrendszer, munka és teljesítmény szinte feledésbe merül ezeknél a kutyáknál. Pedig ők a munkára születtek! Ezeknél az ősi fajtáknál nagyon fontos volna a fajta jellegének megtartása teljes egészében, a hagyományok megőrzése, egyenlő hangsúlyt fektetve mind a munkaképességre, mind a küllemre illetve egészségre. A tenyésztő feladata és felelőssége mindháromra kiterjed, hiszen így teljes a fajta. Természetesen nem csak a tenyésztő felelős ezért az irányért, hanem a pumit vásárlók is, akik a kölykök vásárlásakor nem nézik, hogy a szülők hol és miként mérettettek meg, hogy vannak-e munkában elért eredményeik, esetleg öröklött betegségekre vonatkozó szűrési eredményeik, de legtöbbször még küllemi versenyeken elért eredmények után sem érdeklődnek. Néhány lelkiismeretes tenyésztő, akinek fontos volt e fajták kimagasló belső tulajdonságainak megőrzése, és ezt felismerte, a 90-es évek végén egy új, nagyszabású kezdeményezésbe fogott: terelőversenyeket és terelőösztönpróbákat kezdett szervezni. Jó volna, ha mind több tenyésztő választana munkájában is megmérettetett egyedet párosításaihoz.
A terelőösztön a tenyésztők számára fontos mércéje annak, hogy kitűnő pásztorkutyáinkat ne csak küllemében őrizzük meg az utókor számára. Ezeket ma terelőösztönpróbák során vizsgálják szakavatott bírók. A próba során a gazda kutyájával megközelíti a nyájat. Még kezdő, fegyelmezetlen kutyával pórázon, szófogadó kutyával szabadon követésben. A bírók a kutya viselkedése alapján felmérik annak ösztönét. Az ösztönpróba eredményeként a kutya vagy "megfelelt", vagy "bizonytalan", vagy "nem felelt meg" minősítést kaphat. Természetesen az nem elég, ha a kutya irányba küldve elszalad, ugat, majd hívásra vissza is jön - ez önmagában még nem terelőösztön. Kell, hogy érdekelje a kutyát a jószág. Az sem megengedett, ha már annyira érdekli, hogy kiszed a nyájból egy birkát és vadul üldözni kezdi. Ezt hívják egyelésnek, mely már erősen vadászösztön s kizárással jár a versenyeken. Az ösztönpróba ismételhető, nem ritka, hogy a pumi a jószággal való második, vagy harmadik találkozás után indul csak meg. Ennek oka vagy az, hogy a kutya túl fiatal még, ezért nem kellően magabiztos, tart a jószágtól, vagy ha idősebb kutyáról van szó, akkor olyan nevelésben, kiképzésben részesült korábban, melyek erősen gátolják a kutya ösztöneinek való engedését. Ezek a gátak idővel rendszerint feloldódnak. Ha a pumi jó ösztönnel rendelkezik, kezdődhet a terelő munka.
A magyar stílus
A magyar fajtás terelési stílus a magyar pásztorkutyák terelési hagyományaira, évszázados magyar pásztorkultúránkra épül. Vagyis a kutya a terelés során jellemzően lábnál közlekedik, csaka parancs elhangzásakor fut a jószág közelébe. A jószágon kívül a gazdára is nagyon figyel. Csak összehasonlításként az angol borer collie kapcsolata sokkar erősebb a birkával, ezért jórészt önállóan mozog a birka körül, szinte csak azt figyeli folyamatosan. Rögtön reagál a birka mozdulataira, állandó erős kontroll alatt tartva azokat. Ezt a magyar pásztorok nem kedvelik, azt mondják, a kutya ne stresszelje fölöslegesen folyton a birkát, mert akkor az nem nyugodt, nem terül szét és nem legel eleget. Persze megtanítható lenne a lehívásra és a fegyelmezésre, de a pásztorok nem akartak egész nap kutyát fegyelmezni, nekik inkább olyan kutya kellett, aki elvolt egész nap, de ha menni kellett, akkor ment viharos sebességgel!
A puminak ezért jóval erősebb a a gazdával való kapcsolata, mint a birkával, számára a motíváció a gazda elégedettsége. Ezt rendkívül erős megfelelésvágya teszi. Így a pumi leginkább csak a gazdájának dolgozik, míg a border collie a munkával motíválható, így gyakorlatilag bárkinek végrehajtja a feladatot, aki a parancsokat ismeri.
A gyűjtő kutya - hajtó kutya fogalmát kicsit másként kell értelmezni, mint ahogy a köztudatban elterjedt, hiszen minden terelő kuyánál szükség van hajtásra is, gyűjtésre is. Nem igaz, hogy a magyar pásztorkutyát azért hívják népi nyelven hajtó kutyának, mert csak hajtani tud! Jól is néznénk ki, ha a pásztorkutyák csak elzavarni tudnák a nyájat a pásztor mellől...
Könnyen belátható, hogy a hajtónak nevezett pumi akkor igazán jó segítség, ha önállóan kimegy a legelőre és egyedül behozza a nyájat a gazdaságba. Vagyis gyűjt. Eladáskor pedig csak hajtva tudta felküldeni a jószágot a kocsira.
A hajtó kutya elnevzés minden bizonnyal ősidőkből ered, azokból az időkből, mikor Magyarországon jellemzően mezőgazdaságból és állattartásból éltek az emberek. A Dunántúlon gyakran felkerekedtek a gazdák többszázas szürkemarha gulyáikkal és lábon tették meg több hónap alatt ekhós szekerekkel és pásztorkutyák segítségével az 1000 km-es utat egészen a híres nünbergi és egyéb németországi állatvásárokba, hogy eladják állataikat. Ezekkel a kutyákkal hajtották el lábon a vásárig jószágaikat, ezért voltak ezek hajtó kutyák. Ebben az időben nagyon híres volt a magyar szürkemarha. Valószínűsítik azt is, hogy ezeken az utakon kereszteződtek egyéb nyugateurópai terrierekkel az akkori pásztorkutyák, így alakult ki elsőként Somogyban a mai pumi fajta. A puli, illetve puliszerű kutyák inkább a Hortobágyon és az Alföldön elterjedtek.
Képzési módszeremről
Avagy néhány szó a gyakorlat hátteréről
Ez a képzési módszer semmi másból nem áll, mint a kutya pillanatnyi tudásával végrehajtható feladatokon keresztül, lépésről lépésre rávezetni újabb és összetettebb feladatok jó megoldására őt. Egyetlen helyen létezik írásos formában: itt honlapunkon a pumi betanítása részben, mely lépésről lépésre írja le és képekkel illusztrálja, hogy milyen feladatok után mit lehet és hogyan megtanítani a kutyának. Nyílván a nehezebb feladatok alapfeltétele, hogy azokat az alapszintű gyakorlatokat már készségszinten tudja a kutya, melyekből a következő feladat felépül. Ezért ezeknek a feladatoknak viszonylag meghatározott sorrendjük és megvalósíthatóságuk van.
A terelés tudományának elsajátítása nem csupán a kutya betanításából áll. Ennél ez jóval összetettebb feladat. Ahhoz, hogy egy birkanyájat tökéletesen uralni tudjunk, elengedhetetlen, hogy pontosan ismerje az ember és a kutya egyaránt a jószág viselkedését, várható reakcióit. A gazdának előre tudnia kell a birka viselkedéséből, mikor hová küldje, vagy épp ne küldje a kutyát, ő maga hogy helyezkedjen. A birkának mindennemű kutyáztatás stresszhelyzetet jelent, ezért nagyon fontos, hogy a jószág kíméletét szem előtt tartsuk. Ez a tudás kizárólag birka mellett sajátítható el, és a legösszetettebb kutyás sprotnak számít.
Módszerem több kutya betanításán keresztül szerzett sokéves tapasztalataimra, pásztoroktól ellesett hagyományokra, szokásokra épül. Alapja a nagyon jó kutya-gazda kapcsolat. Célja, hogy a kutyát saját szájízének megfelelően egyedül a gazda irányítsa minden külső segítség nélkül.
Mottóm: Az, aki kutyával dolgozik, legyen mindig elég erős ahhoz, hogy döntsön, máskülönben a kutya dönt helyette!
Az oktató csak azért van, hogy elmondja a feladat megtanításának módszerét, kívülről nézve észrevegye a hibákat és segítsen azokat korrigálni. A gazdának magának kell elérnie kutyája minden fejlődési szintjét, ezáltal is alaposan elmélyítve kapcsolatukat. Idővel a tapasztalatok megszerzésével kialakul mindkét fél részéről a feltétel nélküli bizalom, mely komplex feladatok végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges.
Kell a bizalom a kutya részéről, ha pl. a birka messze van, a kutya számára nem látható helyen, mert el kell hinnie a gazdának, hogy amerre az mutat, előbb-utóbb birka lesz.
A gazdának is bíznia kell kutyájában, ha pl. olyan helyre küldi, ahol nem látja, mégis tudja, kifogástalanul fogja a kutya végrehajtani a feladatot. Pl. távoli legelőről behoz egy nyájat anélkül, hogy bármelyik birka megsérülne, vagy lemaradna, elveszne.
Egy szó, mint száz a jó kutya-gazda kapcsolat, a stabil alapok megszerzése, majd ezekre támaszkodva az összetettebb feladatok alapos begyakorlása biztosan komoly, fegyelmezett, pontos és higgadt terelőmunkához vezet!
Menyhárt Krisztina | Kondacsipkedő Terelő Iskola
Kapcsolat
Leányfalu, 2007.
TIPP: Az oldal nyomtató barát, gazdaságosan, jól olvasható formában nyomtathatod!
